Összes oldalmegjelenítés

2018. május 2., szerda

Szarvas Nikolett interjú a Dunamellékében


                  Alkotársak –sarok:

                  Szarvas Nikolett és a 
                  Gyurmacsodák tündérkonyhája


-          Te vagy az Alkotársak azon oszlopos Alapítótagja, aki nem mélyült el a köztudatban, holott művészi munkáddal, finom és igényes apró tárgyaiddal beloptad magad a szívünkbe. Ennek oka, hogy miközben zajlanak rendezvényeink, életed a Szegedi Tudományegyetemen töltöd gyógyszerész hallgatóként. Kétfelé próbálsz teljesíteni, és a tőled telhető legtöbbet letenni a mindig színes és mesés kiállító asztalodra. Hogyan kezdődött kapcsolatod a kreatívkodással?
-          Gyermekkorom óta, Anyukám inspirálására mindenféle műfajt kipróbáltam, ami elérhető volt számomra. Fűztem gyöngyöt, rajzoltam, időszakokra kitöltötték az életemet, de nem ragadtak meg, hullámzó volt az érdeklődésem. Ugyan, nem volt hiábavaló, mert egy kézműves vásáron megláttam a kiállított és megvásárolható gyurmával díszített evőeszközöket, és fogékonyságomnak köszönhető, hogy nem a pénztárcámhoz nyúltam, hanem azon gondolkodtam el, hogyan tudnám magamnak, a magam elképzelése szerint megvalósítani. Kisebb beruházás után, néhány színből álló gyurma készlettel kezdtem, és magamtól jöttem rá, hogyan kell használni. Nagyon sokat segített az internetes hobby oldalak felkeresése, ötleteket, motívumokat találtam, amit beillesztettem a készülő munkámba, s ezeken a mintadarabokon tanultam meg, hogyan kell az anyaggal dolgozni.
-          Milyen tárgyakat készítettél eddig? Mi volt, ami a legnagyobb, amit rendeltek tőled?
-          Főként evőeszközöket megrendelésre, villákat, kanalakat, készleteket díszítettem meg egyedi kívánságra, brossokat, fülbevalókat, medálokat, kulcstartókat, kitűzőket, névtáblákat, gyűrűket. Ezek finom munkával készülő aprótárgyak, varázsuk a személyességükben rejlik. Nem régiben kaptam egy felkérést, hogy esküvői tortára készítsek maradandó díszt, s mivel a süthető gyurma könnyű, tartós, alkalmas a marcipán figurát helyettesíteni, ami mint tudjuk, idővel tönkremegy. Szerelmesen néző, cilinderes mesefigurákat rendeltek meg, ebből is látszik, hogy az igény folyamatosan bővül, s csak a képzelet szab határt a lehetőségnek. Igyekszem ezt is méltóképpen teljesíteni.
-          Hogyan készülnek ezek a gyurmacsodák?
-          Tervezés után, felpuhítom a gyurmát, nyújtom, szabom, sütiformákkal, speciális késekkel, pengével dolgozom, beborítom az evőeszközt, megformázom a tárgyat, és megcsinálom a díszítést. Addig nem nyomom össze, amíg nem leszek teljesen elégedett, javítok, leszedem, mint az igazi gyurmázásnál az oviban, elbíbelődöm, nem adok ki olyan munkát a kezem közül, ami számomra nem tökéletes. Azután sütőlapra teszem, és a csomagoláson megadott paraméterek szerint megsütöm a sütőben. Hagyom hűlni, mint az igazi sütit, hogy a szerkezete megszilárduljon, ne repedezzen meg, és gyakorlatilag készen van a személyes tárgy. Eleinte oda költöztem a sütő mellé, 5 percenként nézegettem, nehogy megbarnuljon, mint az első nyuszik… Elektromos sütővel a hőfokot is tudom kontrolálni, így könnyebb a művelet lezárása. Az alkotás folyamata néha kikapcsol, néha pedig feszültté tesz, attól függ, milyen a hangulatom, mennyit rontom el a készülő munkát. De szeretem csinálni, és élvezem az új kihívásokat.
-          Úgy érzed, ez marad a végleges műfajod vagy szeretnél mást is kipróbálni?
-          Nem gondolkodtam még ezen, egyenlőre megragadtam ezen a szinten, szeretem csinálni az ékszereket, evőeszközöket, brossokat, és azt, hogy lassan valóban felszabadul a képzeletem, és kipróbálhatom a határaimat. Az alkotás legszebb szakaszába értem. Igaz, néha elfáradok, ha nem megy valami, addig csinálom, amíg nem lesz számomra is tökéletes, de munkáim képviselnek engem, és ez kötelez.
        


       

Szarvas Nikolett munkáival az Alkotársak kiállításain, augusztus végén megrendezésre kerülő Alkotótársak Művésztalálkozó és Alkotótáborban közelebbről is megismerkedhetnek!  Elérhetőség és információ: www. alkotarsak.blogspot.hu
(Kata)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése