Összes oldalmegjelenítés

2019. február 19., kedd

Tavaszi szellőztetés

Szeretettel köszöntünk, Kedves Érdeklődő!
A hosszú, naptalan téli időszakot általában alkotásra szoktuk fordítani. Ilyenkor nagyokat hallgatunk, még egymással sem nagyon érintkezünk, mert nincs miért zavarnunk egymást. Ám lassan, mint a mackó téli álmából, mi is kivackolódunk, és számba vesszük az idei feladatokat. Sok mindenben visszavet bennünket, hogy bázisunkat, a Dunavecsei Művelődési Házat felújítják, s nagyon nincs hova terveznünk. Az egyetlen, ami programot ide álmodhatunk az idén, az a felújítás utáni kiállítás megnyitó lesz. Minden más egyebet külsős helyszínen kell megrendeznünk, és ehhez támogatókat, befogadókat kell találnunk.
Március 15.-én koszorúzni szeretnénk mi is! Ez nem kifejezetten alkotásokkal zsúfolt program, ez inkább adózás a múltnak, és mint közösség szeretnénk mi is jelen lenni egy koszorúval a városi ünnepen.
A tavaszi versünnepet ki nem hagynánk, áprilisban nyílunk a virágokkal együtt! Lesz V. Irodalmi Kávéház, lesz tavaszi versünnep és mi ott leszünk!
A tavaszi programokról még nem sokat tudok elárulni, nem érettek be az információk, szeretnénk néhány kiállítást szervezni a környező településeken, csak úgy mint tavaly Kunadacson, a helyi amatőr alkotókkal együtt lenne érdekes színes kavalkádot létrehozni.
Júniusi Híd-i Fesztiválon kirakodóként és főzőcsapatként is megtalálhatóak leszünk! Hogy mit főzünk, még nem tudjuk, de fakanalunk már van! Ez alkalmat megragadjuk, hogy felhívjuk a figyelmet az alkotó táborunkra, és szeretettel várunk mindenkit a portékáinkkal!
Július első heteire tervezzük az Alkotársak Művésztalálkozót és Alkotótábort, amihez több segítséget is szeretnénk felkutatni!
Első sorban, néhány középiskolás diákot szeretnénk meggyőzni, hogy az 50 órás kötelező közmunka program keretében vállaljon animátori munkát, foglalkoztatást a tábor ideje alatt nálunk, ezzel nem csak részt vesz a programokon, hanem segítve ezzel a munkánkat, s védve azokat a gyermekeket, akiket a szülők felügyelet nélkül engednek el a nyári nagy szabadságba. Nekünk sem mindegy, hogy mi van azokkal a gyerekekkel, akik mezítláb, étlen- szomjan látogatnak el hozzánk, és randalíroznak, kirohangálva az utcára. Tavaly a gondviselésnek, néhány igazán kreatív, briliáns ötletnek hála, nem történt baj belőle, de az idén szeretnénk ehhez több segítséget, felkészülten várni a kemény legényeket.
A helyszínről még szintén csak homályosan tudok nyilatkozni, abban állapodtunk meg, hogy bár hívták más településre a rendezvényt, miután ez helyi program, ennek itt kell maradnia a városban. Tárgyalásokat fogunk kezdeményezni, hogy melyik helyszín tud minket befogadni erre az időre, és reméljük a legjobbakat!
Ha ismersz olyan alkotót, akinek szívesen látnád munkáit, vagy alkotási folyamatát, kíváncsi vagy műhelytitkaira, kérlek, értesíts minket vagy juttasd el hozzá elérhetőségünket! Keresünk alkotó társakat, kézműveseket, subázókat, horgolókat, csipkéseket, textileseket, üveg, fa, olaj,akrilfestőket, illusztrátorokat, amatőr cukrászokat egy-egy bemutató erejéig, mézeskalácsosokat, mozaikosokat, szappanosokat, paverpol technikásokat, origamisokat, dekorgumisokat, vagy bármilyen más műfajban alkotókat, továbbá keresünk amatőr zenészeket, színész csoportokat egy-egy előadás vagy műsor erejéig! Miután ez amatőr szerveződés, gázsi a közönség szeretete, egymás megismerése, kapcsolatépítés, műfaji egymásra találás, és egy kiállítás a bemutatkozó művészek munkáiból! Az ország bármely területéről várunk szeretettel minden amatőrt, aki barátokat, rajongókat, alkotársakat keres, csináljuk együtt a kultúrát, a művészetet!
Az Alkotársak email címén lehet jelentkezni, vagy ötletet is várunk, kit hívjunk meg a a Művésztalálkozóra és Alkotótáborba! alkotarsak.dunavecse@gmail.com vagy közvetlen kontakt:
Braun Beatrix: 06(70)3972991 telefonszámon munkaidőben!
Amatőr utcafestmény Nápolyban