Összes oldalmegjelenítés

2018. december 17., hétfő

Kiállításokon túl - Alkotársak évzáró




"Ez az év is úgy tűnik el, kérdezem, de még se felel, aztán majd, ha dönteni kell, vigyázz rám... "
Van ebben a dalszövegben jóadag melankólia... Nekünk, Alkotársaknak nincs okunk búbánatoskodni, de azt kijelenthetem mindannyiunk nevében, nagyon elfáradtunk!
Hosszú, tartalmas évünk volt, és ez még csak a második, amit aktívan töltöttünk, a rutin szerzés fázisában vagyunk. Ez azt jelenti, hogy még  mindig sokat aggódunk, sokat szervezünk, és még mindig nem tudunk figyelni az apró részletekre, a logisztikára.
Duda Dániel az Irodalmi Kávéházban
Tavasszal nyitotta meg kapuit az Irodalmi Kávéház, amin ismét csodás díszletet produkáltunk, büszkék lehetünk magunkra, az est tartalma mellé biztosítottuk a hangulatot.
Június 2.-a hatalmas teherként ülte meg a lelkünket, mindenhol szerettünk volna helytállni.
Először az óvodai rögtönzött kiállításon mérettünk meg, ami a dunavecsei 2. számú óvodában, a ballagás után volt egy napig látogatható. Kellemes készülődésben, sok helyi segítséggel tudtuk berendezni a kiállítást, Margó, Julcsi, Betti, Niki, Dorka és én tudtunk anyagainkban osztódni. Gyermekeknek is élvezhető képeinkkel, tárgyainkkal rendeztük be a miniatűr csoportot, és meg kellett állapítanunk, nem áll távol tőlünk az ovi világa, nagy élvezettel bíbelődtünk, improvizáltunk, alkalmazkodtunk a kis bútorokhoz, szekrényekhez, falakhoz.
Kunadacs

Ugyan ezen a napon, Kunadacson, egy fantasztikus szervező és rendező csapattal nyitotta meg kapuit, a kunadacsi helyi amatőr művészekkel együtt rendezett kiállításunk, amin kibővített csapattal és hihetetlen anyaggal jelentünk meg. Itt kaptuk a felkérést is, hogy a Gazdik Róbert által vezetett Lovasfarm és mondjuk ki, állatmenedéket támogassuk munkáinkkal. Németországban rendezett árverésen elkelt munkáink bevételéből az állatmenedék fennmaradását és fejlődését tudnánk elősegíteni. Nagyon örültünk a felkérésnek, és csapatunk lelkesen az ügy mellé állt. Nem csak azért, mert megható volt, hogy kinézték belőlünk a színvonalat,  hanem mert alkotó családunkban többen elkötelezett állatvédők, és az ügy, nem és nem tűr halasztást, tenni is kell érte. Felajánlott munkáink októberben el is indultak útjukra.
Alkotársak csapata a kiálltás megnyitón
Farkas Éva munkái

Szarvas Nikolett munkái

Bagoly György festményei


TAnK képei

Németh Dóra és a csipkés hölgy munkái
A nyár hatalmas feladattal, a 2. Alkotársak Művésztalálkozó és Alkotótábor készülődésével, szervezésével telt- ami  Betti védnöksége alatt kelt életre augusztus végén.
Látogatókkal közösen készített akril festmény született, 1x1 méteres nagyságban, és a Polgármesteri Hivatalnak ajándékoztuk, köszönet képpen a támogatásért
Még  mindig maradtak sötét foltok, még mindig van, mit javítani, gyűlnek a tapasztalatok, hogy hogyan lehetne jobban, okosabban csinálni, de mi mindent beleadtunk, és összességében egy fantasztikus négy napot tudhatunk magunk mögött. Minden tagunk kitett magáért, s bár nagyon hiányoltuk a távolmaradóinkat, szívükben, lelkükben és művészi elhivatottságukban magunk mellett tudtuk őket is. Új barátokra tettünk szert, újabb és újabb amatőr, elképesztő munkássággal, kreativitással bíró alkotókat ismertünk meg, Geréné Tábori Nóra szappankészítő, Pordan Ilona szalagvirágok, Otott-Kovács Ildikó dekorgumis, Kerti Zsolt, régi barátunk 3D origamis, Hegedűsné Kiss Viktória üvegmozaik technika, Reiprich Csilla gravírozó és pirográfus, Kecskeméti József fafaragó személyében. Ami pozitív előrelépés volt, hogy támogatókra leltünk a közösség tagjai sorában, s most már nem csak a Polgármesteri Hivatal jóvoltából, hanem civil szerveződésből is anyagi forráshoz jutottunk. Így nem csak lehetőségeinkben kaptunk szabadabb kezet, de vissza is tudtuk forgatni az anyagi forrásokat az eszközeinkbe, a szórakozás és a vendéglátás is felkerülhetett a megoldható dolgok listájára. Ezúton is hálánkat fejezzük ki, minden támogatónknak!
Szágosné Kiss Margó munkái

Braun Beatrix gyöngyékszerei

Schüller-Rabi Julianna textil csodái

TAnK festményei és Németh Dóra grafikái

Kecskeméti József, fafaragónk munkái

Muci néni alkotásai

Meglepetésként csatlakozott hozzánk egy cukrász hölgy, elérhetősége a képen

Hegedűsné Kiss Viktória üvegmozaik alkotásai

Szarvas Nikolett munkái


Julcsi textilei

Otott-Kovács Ildikó dekorgumi alkotásai

Farkas Éva és Kerti Zsolt kavalkádja

Kecskeméti József munkája

Farkas Éva, festő és Kerti Zsolt, 3D-s origami mester

Alkotársak cégérfa, még cégérek nélkül

Kerti Zsolt életre kelt autója

Pordan Ica néni munkái

Alkotársak a kiállítás megnyitóján

Támogatóink
A programsorozat záró estjén, a Csonka Színkör fergeteges előadását láthattuk! Köszönet a sok nevetésért! 
Szeptember elején, a Falunapon, rögtönzött kiállításon bemutatkozhattunk Homoródszentmártonban, Erdélyben. A Vikár Béla Nőikar és a dunavecsei Polgármesteri Hivatal küldöttségének védnöksége alatt utaztathattuk ki munkáinkat Erdélybe, ahol jó szívvel, nyitottan és nagy érdeklődéssel fogadtak minket. Igaz, a fél kiállítási anyag itthon maradt, a nagy szervezés közepette, de így is helyt tudtunk állni, és újabb ötletem támadott a Falunappal kapcsolatban. Még pedig, hogy a meghívott különböző település amatőr alkotói a vásártéren kirakodó vásár keretében árulhatnák a portékájukat. Legyen az szőttes, fafaragás, dekupázs, ékszer avagy lekvár, mézeskalács, egy multikulturális vásár keretében lehessen egymás munkáiból mazsolázni. Vonyarcvashegyről, Szerbiából, és Dunavecséről volt kint delegáció, a Homoródszentmártont képviselő helyiekkel együtt ez szenzációs lehetne! Már csak képviselnem kellene valahol az ötletemet!
Erdélyben nagy érdeklődés kísérte ezt a pár kiállított tárgyunkat. Percekig levegőt sem kaptam a meghatottságtól!
Közben Betti gyöngyékszere minősítést nyert a művészetek nagy tárházában, az Iparművészeti Múzeumban kiállították munkáját.
Dorka fantasztikus rajzokkal töltötte a nyarat, és újabb sikereket ért el választott sportágában, az íjászatban. Margó aprólékos, finom ízléses dekupázsai életre keltek, és elindultak hódító útjukra. Niki, vizsgái és egyetemi elfoglaltságai mellett mesés süthető gyurmás evőeszközöket, használati tárgyakat, kitűzőket álmodott meg, s új területre is kalandozott, a makramé világába. Általa készített, gyöngyökkel díszített fonal bokaláncot jómagam négy hónapig le sem vettem a lábamról. Farkas Éva újabb és újabb képekkel gazdagította kiállítási gyűjteményét, és Erdélyben olyan sikert aratott munkája, hogy meghívást nyert a nyaranta megrendezendő alkotótáborba is. Julcsi befejezte monumentális alkotását, az Alkotársak molinót, ami egy cégérfa lett, ránk jellemző cégérekkel, elképesztő méretekkel, színekkel, ötletekkel megvalósítva. Muci néni gyöngyvirágai is szaporodnak, s jómagam is festegetek, amikor csak hozzájutok egy kis szabadidőhöz. Bogi viszont ezt az évet visszavonulásra szánta, titkon reméljük, hogy megújulva, felfrissülten robban vissza a köztudatba, hiszen mindenhol az Ő munkáit keresik, számtalan érdeklődő csak miatta látogatta az eseményeinket, s jönnek újból, hogy vele találkozhassanak. Üvegmandaláit, selyemmandaláit nem feledték, és naptártervei is igen sokakat izgatnak.
Aktív, év végi lezáró eseményünk volt a 4. Irodalmi Kávéház Adventi Versünnepe, ahol ismét színvonalas háttér díszlettel tudtunk megjelenni. Vendég kiállítónk, Jousse Erzsébet volt, aki néhány hónapja fest olajképeket, megjelent verses kötetét maga illusztrálta, és ezen az estén néhány versét élőben hallhattuk Tőle. Az egész est kellemes, várakozó hangulatban telt, sikerült a közelgő ünnep hangulatát megidézni, versekkel, képekkel, szépséggel díszíteni.
Vendég művészünk, Jousse Erzsébet munkái

Farkas Éva festményei
TAnK alkotás, az anyaságról

Dorka grafikák

Díszlet gyöngyökkel és képekkel

Az alkotóév méltó ünnepeként, december közepén, barátunk és alkotótársunk, Csomák Lászlóné, Cserzsi kiállításában gyönyörködhettünk Dunaújvárosban, a Bartók Béla Színház aulájában, mely még nyitva van, az év végéig biztosan látogatható!
Cserzsi: Mama ( József Attila)

Klimt más anyagokból...
" Ez az év is úgy tűnik el, kérdezem, de még se felel, aztán majd, ha dönteni kell, vigyázz rám..."
Mit kérdeznék?  Jól csináltuk? Helyt álltunk? Létezünk? Ki tudja... Amatőrök vagyunk, még bizonytalanok, esendők, lépkedők... Próbálunk munka mellett, gondok mellett, problémák hátán egyensúlyozva valami pluszt csinálni, ami másoknak is öröm, kikapcsolódás, példaértékű, sőt, követendő lehet... Lapulnak még asztalfiókba rajzolók, írók, költők, festők, fafaragók, gyöngyösök és batikolók, hímzők és subázók, szövők és álmodók, és akadnak zenészek, akik egy amatőr táborban leülnének pengetni a gitárjukat. hárfájukat, mandolinjukat... Ki tudja? Hátha megtaláljuk egymást és nagyobbra nő barátságunk, mint az álmaink.
Kedves Olvasó! Nektek alkotunk, s adunk magunkból.
Vigyázz ránk!
TAnK, azaz Tischler Anna Katalin