Összes oldalmegjelenítés

2018. január 22., hétfő

Homoródszentmártoni művészek Dunavecsén

Bajusz Katinka belső világ témájú alkotásai nagy örömet szereztek a közönségnek
 2016. júliusában a Vikár Béla Nőikar vendégségben töltött Homoródszentmártonban két csodálatos napot, s egy esti koncerten be is mutatkozott a helyi Művelődési Házban. Nem csak a falatnyi, nagyon jó akusztikájú színpad, de a kedves, meleg fogattatás is hozzájárult, hogy a Nőikar fennállásának egyik legjobb szereplését élhette át ezen az estén. Ennek az élménynek én is részese voltam, s belülről megélve, olyan felemelő érzésekkel és csodával életük meg ittlétünket, hogy a rekedt hangok is kitisztultak, s a küldetésünk, hogy hazavisszük a dalainkat, s ott énekeljük el őket, ahol születtek, Erdély tiszta forrásánál,  e kis koncerttel megkoronázódott. Akkor kaptunk egy ígértet, hogy a mi példánkon felerősödve, alapítanak ők is egy énekkart, mert a szándék, s a résztvevők talán megvannak, csak valahogy nem sikerült teljesen összehangolódniuk és megalakulniuk.
    2018. január 20.-án, szombaton 10 órakor nyílt meg az a kiállítás, ami csak két napig volt látható a Református Kollégium aulájában Homoródszentmárton művészeinek munkájából. Az ünnepélyes megnyitó keretében bemutatkozott az a kórus, ami azóta alakult a településen, s komoly munkájuk gyümölcseként egy kellemes, lágy hangzású, értékes és élvezetes koncertet adtak.
A Vox Cordis énekkar, Homoródszentmártonból

Nevük Vox Cordis, vagyis hangszál, ami tükrözi azt a finomságot, ahogyan a dalokhoz, zsoltárokhoz nyúltak. Fiatal kórus lévén nem tudom, hogy számítottak-e ekkora sikerre? Nem csak tiszteletből szólt ugyanis a vastaps a koncertjük végén, hanem őszinte csodálatból, megajándékozott közönség hálájából. A kiállítás, amit elhoztak Dunavecsére, példaértékű és hűen tükrözi Erdély megfoghatatlan szépségét. Sándor Zsombor megnyitó beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések között több lábon álló kapcsolat most bővülhet, a települések közötti művészeti élet kapcsolódásával. Személyes közreműködésével összeismerkedtünk az Alkotársak jelenlévő tagjai és a Homoródszentmártont képviselő Dane Hedvig, Bajusz Katinka, és dr. Sata Attila művészekkel. Hedvig csodálatos fotóival, Katinka szobraival, egy festménnyel volt jelen, Attila pedig fafaragásaival mutatkozott be. A zajos megnyitó utáni pillanatokban, alig értettük egymás szavát, annyi kérdésünk nem került megválaszolásra, hogy a kinyílt kapuk a közeljövőben, remélhetőleg felizzó, oda-vissza áramló információ cserével fognak kitárulni. Ábel tiszteletes pedig rövid megszólalásában máris hangot adott annak a tervnek, hogy legyen egy közös kiállítás Homoródszentmártonban. Meghívott minket, Alkotársakat, hogy építsük együtt ezt a sokadik lábat, mely erősíti a két település kapcsolatát, s olyan élménnyel ajándékozza meg a látogatóit, amit soha nem felejtenek el. Életünkben nem gondoltuk volna, hogy ez az álom, egyszer valóra válik!
Halottuk már, ugyanis, hogy Homoródszentmártonban évek óta szerveznek Művészeti Alkotótábort, mely a határon innen és túl is neves eseménynek számít. Most, hogy a kapcsolat felvétel megtörtént, lett számunkra nyilvánvaló, hogy hatalmas ajándékot kaptunk ezzel a lehetőséggel. Hagyományokra épülő, majd negyven éves múlttal megrendezett Alkotótábor szervezőivel sikerült megismerkednünk. Természetes szerénységüknek köszönhetően, nem szavaikból, hanem az írott sajtóból értesültünk a tábor részleteiről, munkásságáról, magyarországi kapcsolataikról, és miután mi is benne vagyunk egy ilyen, Dunavecsén még újdonságnak számító, Alkotótábor és Művésztalálkozó szervezésében, van mit tanulnunk, látnunk és megfogadnunk a példaként előttünk álló Homoródszentmártoniaktól. Nagy reményekkel és izgalommal várjuk a kibontakozását ennek a lehetőségnek, és azon dolgozunk, hogy valóban értéket teremtve, tanuljunk, alkossunk, létrehozzunk egy maradandó eseményt, és mi is helytálljunk itthon, a mi közösségünk előtt.
Végszavamban azt kell leszögeznem, hogy az az igazán értékes kapcsolat, ami inspirálja a másik felet. Érdemes együtt lélegezni, mert maga a művészet, az alkotás a válasz a kérdésre.
A továbbiakban, néhány képpel szeretném megmutatni, milyen alkotásakkal leptek meg minket ezen a rögtönzött kiállításon Vendégeink.




Bajusz Katinka alkotásai
Pál Eszter alkotásai




Bodor Ernő alkotásai

Kustor Zoltán festményei
Id. Bancsi-Rigó István képe a Bágyi tetőről
Kádár Dombi Péter alkotásai

Dr. Sata Attila munkái


Gál Ildikó zsákvászon festménye




Dane Hedvig fotói naptárba illő szépségűek ( a képek minősége nem túl jó, ezért elnézést kérünk!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése