Összes oldalmegjelenítés

2018. január 27., szombat

Bemutatkozás - Kustár Boglárka mandalafestő


Kustár Boglárka mandalafestő


I. kiállításom (Dunavecse, 2017)
Kustár Boglárka vagyok, mandala festő és készítő. A képeken és a kiállításokon üvegfestményeim voltak eddig megtekinthetők, de egy ideje már úgy érzem ez nem a végsőállomás, s szeretném magam más anyagokon is kipróbálni. Azt mindenképp tudom, hogy nekem a mandalákkal, a spiritualizmussal van dolgom, csak még az nem forrt ki bennem véglegesen, hogy milyen formában szeretném megmutatni magam a közönségnek. Addig is egy cikkel szeretném jobban megismertetni magam, melyet az ALKOTÁRSAK egyik mélyen tisztelt tagja (Tischler Anna Katalin) írt rólam, melyet ezúton is köszönök még egyszer, mert nagyon jóra sikeredett. Fogadjátok sok szeretettel!





" Hogyan kezdődött? Ki és mi inspirált erre a pályára?
- Azt mindig tudtam, hogy alkotni szeretnék, az útkeresésem, az érzéseim, belső igényem, az öröm, amit az alkotás folyamata jelent, erre terelgettek. 2-3 évvel ezelőtt Palocsay Andrea üvegfestő művésztől tanultam meg az alapokat, a technikákat, amivel a hobby szintről elindulhattam az önkifejezés felé. Az igazi munka egy éve kezdődött, a mandalák gyógyító, pozitív energiáit a színterápiával ötvözve, kontúr technikával kezdtem el dolgozni. Rokonom, Kustár Zsuzsa, akit személyesen már nem ismerhettem, tovább inspirálta kreativitásomat. Kevesen tudják, hogy a dunavecsei temetőben, az egyik sírkövet Kustár Zsuzsa díszítette mozaiktechnikával. Ő iparművészként a mozaik technika, az üvegfestészet, az ólomüveg technika, a nemezelés, a selyemgobelin, a grafika kiváló ismerője volt.  

Tudom, hogy megrendelésre is készítesz mandalákat, ajándék, névnap, születésnap, köszönet, szeretet, szerelem kifejezésére, melyik volt a legkülönlegesebb alkotásod?
Legkülönlegesebb és legkedvesebb munkám a nővéremnek készült Angyal mandala.
Nagyon szeretjük egymást, támogatjuk egymást, és hiszem, hogy ebben a világban lehet minden rossz, de a személyes kapcsolataink nem, a Család a legfontosabb. Mi mindketten hiszünk az angyalokban, hogy vigyáznak ránk, kísérnek, óvnak. Erről az Angyalról egymás eszébe jutunk, és átjár bennünket a melegség, a szeretet.


Bogi, megújultál, felfrissültél, s ez látszik a munkáidon is. Minek köszönhető ez a pozitív változás?
Talán annak, hogy eléggé negatívan látom a munkáimat. Furcsán hangzik, de így van. Sosem vagyok elégedett, nem dőlök hátra, nincs megérkezés érzésem, folyton csak a hibáimat látom. Ennek köszönhető, hogy nyitott vagyok újat tanulni, finomítani, és a megújulásra való igényem is magas. Minél jobbat, minél szebbet, maradandóbbat szeretnék alkotni, kipróbálni más technikákat, és nem biztos bennem még az sem, hogy az üvegfestés lesz a végleges megmutatkozási formám. Most épp az akril festékkel dolgozom, ez nagy szerelem lett, sokkal tisztább, gyorsabb, és szebb a végeredmény. Más technikát is igényel, nem kontúrból indul ki, variálható, spontán, saját ötleteket valósíthatok meg, nincs benne kötöttség. Olyan szabadságot ad, amit most nagyon igénylek és nagyon szeretek.

Az Alkotársak 5. tagját köszönthetjük benned, és ezek szerint, tanúi lehetünk csodaszép munkáid, megújulásra való törekvésed kiteljesedésének, melyekkel rendezvényeinket, kiállításainkat fogod színesíteni. Hogyan tovább? Milyen a jövőképe, Boginak, az alkotónak?
Egybe hangzó szavazattal választottatok be és ezt nagyon köszönöm! Hatalmas megtiszteltetés, hogy jelen lehetek a helyi művészeti életben. Egyelőre, addig látok, hogy megélhetést, biztos civil munkát kell találnom, befejezni a tanulmányaimat, azután kiállításokra, vásárokra járni, ismertségre szert tenni, minél több egyedi megrendelést kapni, ami számomra kihívást jelent. Imádok alkotni, én erre születtem, átadni mindazt, ami bennem van. Megfigyeltem, megrendelőimmel hasonlítunk egymásra. Nyitottak vagyunk a spiritualizmusra, a szépre, a hitre, hogy semmi sincs véletlenül és átadni másnak, hogy jelentésével kifejezzünk valamit. Hogy, milyen lesz Bogi, az alkotó 30 év múlva, nem tudom. Remélem, boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus nőci lesz, és lesz önmaga szerint is, teljesen tökéletes alkotása…"



Apostag, 2018.01.27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése