Németh Dóra exkluzív interjúja megjelent a Dunamellékében

           Alkotársak- sarok : Németh Dóra és az idő

            

-          Téged mindenki fotó realisztikus grafikáidról ismer, lovas rajzaidban látni, hogy hozzád közel áll a lovak lelke, a természet szeretete. Hogyan szövődött ez a mély kapcsolat? 

-          Ez gyerekkorom óta velem élő szeretet, nem tudom, mikor kezdődött. Churchill –idézet számomra mindig is nagyon valóságos volt: „Van valami a lovak külsőjében, ami jót tesz az ember bensőjének.”  A lovak bonyolult, finomhangolású érzelmi világában pedig nincs irigység, rosszindulat, kihasználás, nem képmutatóak, nem manipulálnak, őszinték, érzékenyen reagálnak az emberre, lereagálják hangulatunkat, feszültségünket, félelmeinket, és bizonyos suttogó módszerek megismerésével még közelebb kerülhetünk belső világukhoz. Ezeket a módszereket én is csak könyvekből ismerem, segítséggel próbáltam ki, egyedül nem merném, de hihetetlen volt látni, ahogy bizalmukba fogadnak. Minden lovas hely a nyugalom szigete is egyben, mintha lelassulna az idő, holott rohan, hiszen hamar eljön a búcsú, mikor haza kell menni. A lovak szeretete nem múlandó az életemben. Ez örökre megmarad, még ha most egy kicsit pihentetem a lovazást, éppen az időhiány miatt.

-          Említetted, hogy egy-egy rajz közel egy hónapig készül, s ez idő alatt mélyen beivódik a lelkedbe. Hogyan tudsz megválni tőlük?

-          Ez egy kettős dolog. Amikor témát választok, hajtanám az időt, hogy minél előbb lássam kibontakozni, majd, mikor már majdnem készen van, lassulnak mozdulataim, nem akarom befejezni, szöszölök, félre teszem. Mikor végül készen van, és rájövök, ennél többet nem tudok tenni érte, tetszik, amit látok, akkor úgy érzem, még egyszer nem tudnám megcsinálni. Régebben, voltak kételkedők, rosszul is esett, hogy ezt nem én csináltam, nem is rajz, hanem fénymásolatot látnak. Ezért csinálom a fázis fotókat alakulás közben, s ma már ez nem fordul elő. Egy ideje nem szívesen adom el a képeimet, és ritkán vállalok felkérést is, egy olyan kiállítási anyagon dolgozom, amivel szeretnék jelen lenni az Alkotársak kiállításain.

-          Legutolsó munkád, a Lovas Íjász, bepillantást enged egy másik nagy szerelembe, az íjászatba. Hogyan csöppentél ebbe a sportágba?

-          Egy közeli barátnőm tragikus hirtelenséggel elhunyt, s én aznap lovazni vittem néhány embert, nem tudtam lemondani. Össze voltam törve, s magam nem tudtam lóra ülni. Lovas oktatóm, Gazdik Róbert nyomott egy íjat a kezembe lelki segítségül, mellyel kezdetleges formában próbálgattam a sportágat. Megnyugodtam, kikapcsolt, összerendezett engem. Kunszentmiklóson, a sportcsarnokban telente lőnek az íjászok is, és mint gyerekre váró szülő, sokáig nézegettem őket. Lassan fogalmazódott meg bennem, hogy kipróbálnám ezt úgy is, hogy valaki megmondja, hogyan kell. Így kezdődött. Nagyon vonzz az íjászat történelmi, ősmagyar hagyomány őrzősége, a nomád élet, a hitvilág, mind kapcsolódik a lovazással, bőr, szőr művességgel, egyszerűséggel, természettel. Jelenleg a Nyílegyenes Íjász klub tagja vagyok, kisebb-nagyobb sikerekkel veszek részt Örömíjász versenyeken. Végtelenül szeretem, hogy minden alkalommal teljesen kikapcsol, és alaposan elfáradok.

-          Vélek valamiféle azonosságot felfedezni a grafitrajzolás és az íjászat között. Jól látom, hogy türelem, pontosság, koncentráció, kitartás és fegyelem kell mindkét hobbidhoz?

-          Igen, igaz. Az íjászatban még talán a testtudatosságot tudom kiemelni, hiszen a légzést ugyanúgy uralni kell, mint a szellemet. Ha ezerszer lövöd ki a nyílvesszőt, mind az ezerszer ugyanúgy kellene kilőnöd, vagyis a monotónia ebben a kihívás. A rajzolás is egy nagyon monoton, aprólékos munkafolyamat, de éppen ez az, amiben teljesen elmerülök és élvezem. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amatőr vagyok, talán az egyetlen, ami előre visz, hogy minden hobbimat teljes odaadással, szeretettel tudom csinálni. Kevés ráérő időmmel folyamatosan játszom, iskola időben az íjászat gyakorlása a kertben, a rajzolás otthon könnyebben belefér, így most a lovaglás pihen. Ugyanis, egy valamit helyezek a világom középpontjába és az a Családom.

      Ők a legfontosabbak számomra.     

      

            (lejegyezte: Kata)

            Alkotársak új fórumon, az alkotarsak.blogspot.hu weboldalon találhatók!